Chapter Text
2026. 12. 31.
Gergely sokszor hallotta már, hogy az év utolsó napja a szórakozás mellett a visszatekintésé is. Ezzel a lehetőséggel pedig annyiszor élt már, hogy nem is emlékezett rá, mikor kezdte. Most pedig, hogy időzítette a közösségi médián a szokásos szilveszteri évértékelő és köszöntő videóját, nem is igazán maradt más dolga, mint reflektálni a lassan mögötte lévő évre.
A budapesti irodájában ült egy széken és Dávidékat várta, bár tudta, hogy nem mostanában fognak megérkezni. Kötelező jelenésük volt az Országházban, ahogy egyébként az Országgyűlés minden tagjának és a tagokkal érkező plusz egy főnek is. Formális pezsgőzés, amit egyszer csak élőben közvetít majd az összes lehetséges újság (már amelyiket beengedik) és feltehetőleg igencsak unalmas lesz. Vagy nem, ha Toroczkai túlságosan közel merészkedik Magyar Péterhez, és ehhez még csak alkoholra sincs szükség.
Természetesen Gergelynek semmi keresnivalója nem volt ott. Dáviddal ezt már megbeszélték rögtön aznap, hogy az egyik ülésen felmerült az ötlet még hónapokkal ezelőtt, egyébként provokáció céljából, Péter pedig azonnal lecsapott rá. Dúró Dóra sajnos meglepő komolysággal végezte a munkáját, bár ne tette volna, az eredeti ötlet is tőle származott. Az egész Tisza Párt szemére vetette, hogy miféle szeretetországot építenek, ha még a munkatársaikkal sem hajlandók normális kommunikációra; biztosra vette, hogy az egész párt olyan mély megvetéssel van a Mi Hazánk politikusai irányában, hogy még ezt a kis időt is kínkeservesen viselik csak el velük, ha nem így van, bizonyítsák be. Magyar Pétert pedig nem kellett félteni, azzal a lendülettel hívta meg az egész Országgyűlést egy közös, szilveszteri ünneplésre. Márk utóbb elárulta Gergelynek, szerinte ezt a miniszterelnök egyáltalán nem gondolta át. Nem, mintha ez lett volna Péter legelső át nem gondolt ötlete. Gergely a maga részéről biztosan igazat adott volna Dúró Dórának, ő bizony tényleg kínkeservesen viselte volna a nővel való munka minden egyes másodpercét, de ezt inkább nem hangoztatta. Örült, hogy viszonylag békén hagyják az új kormány alatt és csinálhatja azt, ami egyébként egy főpolgármesternek a dolga lenne.
Dávid kevesebb kellemetlenebb dolgot tudott volna felsorolni, mint az újévi kötelező ünneplés, annak minden velejárójával együtt. Eleve már az is mérhetetlenül zavarta, hogy az a kevés rutinja is felborult, ami még maradt a miniszteri teendőinek ellátása közepette. Az viszont, hogy ezt az Országházban kényszerüljön eltölteni úgy, hogy az összes mozdulatát kamerák veszik, már tényleg túlment minden határon. Nagyon kedvelte a miniszterelnököt, de Péter igazán lehetett volna körültekintőbb néha. Remélte, hogy legalább Gergő nem nézi az előreláthatólag vagy botrányos, vagy pedig elképesztően unalmas élő közvetítést. Ahogy Novák Elődre pillantott, egészen biztosra vette, hogy inkább előbbi lesz belőle egy ponton. Pedig direkt figyeltek rá, hogy pezsgőn kívül semmilyen más alkoholos ital ne kerüljön felszolgálásra…
Ő maga leginkább azzal volt elfoglalva, hogy Lázár Jánost elkerülje, aki egészen érthetetlen okokból úgy határozott, méltóztatik befáradni a munkahelyére öt percnél tovább. Természetesen Dávid másmilyen körülmények között igazán szívesen elbeszélgetett volna a magyar vasútra armageddont szabadító jómadárral, de nem így. Ezt egyelőre Lázár is hasonlóan gondolta, mert pezsgővel a kezében járta azt a fajta különös keringőt, melynek szabályai szerint mindig Vitézytől a lehető legtávolabb kellett lennie, hogy aztán onnan méregesse a minisztert gyilkos tekintettel.
- Dávid, van egy rajongód! - lépett mellé Márk a ki tudja, hányadik pohár pezsgővel a kezében. A képviselő egészen komolyan vette a korlátlan italfogyasztás fogalmát.
- Rajongónak még a legnagyobb jóindulattal sem nevezném - rázta meg a fejét finoman Vitézy. Igazán menni akart már. Kár, hogy az éjfélnek még a közelében sem jártak.
Közben diszkréten kivette Márk kezéből a pezsgőt, egyáltalán nem hiányzott, hogy a képviselő élő adásban járassa le magát, vagy akár csak kétértelműen nézzen a miniszterelnökre. Úgy határoztak, az a legbiztonságosabb, ha semelyikük nem él a “plusz egy fő” behozatalának lehetőségével. Bezzeg a Fideszben… De amit Dávid abban a pillanatban látott, az túlment minden emberi határon.
Először csak Gulyás Gergelyt vette észre, aki a szokottnál is fancsalibb ábrázattal sétált be, egészen úgy, mint aki menten visszafordul. A politikus letargikus állapotának okára azonnal meg is érkezett a válasz Orbán Viktor személyében; teljesen egyértemű volt, hogy az ex-miniszterelnök hívatta meg magát, Gulyás csak parancsot teljesített.
- Még van képe idedugni az orrát?! - Radnai talán halk megjegyzésnek szánta, talán nem. Mindenesetre ha így is volt, nem sikerült neki.
Dávid elnyomott egy frusztrált sóhajt. Épp csak egy pillanatra kapta feléjük a fejét mindenki, ugyanis Magyar Péter természetesen nem Magyar Péter lett volna, ha nem kontráz rá.
- Van, akinek semmi sem szent - jelentette ki emelt hangon a miniszterelnök, hogy biztosan mindenki jól értse. - Elnök úr, hiába jött ide, nem tud többet lopni! A magyar emberek nevében felszólítom, hogy hagyja abba ezt az álszent áldozatszerepet, amit a választások óta felvett!
- Baszki - sóhajtott nagyot Gergely, bár senki sem hallotta. Dávid minden reményével ellentétben figyelemmel kísérte az élő közvetítést.
Nem Péter beszólásán, hanem Dávid reakcióján aggódott. Képernyőn keresztül is felismerhető volt, mennyire frusztráltan dörzsöli az ujjait. Gergelynek voltak bizonyos sejtései Dáviddal kapcsolatban, de nem kérdezett rá és egyáltalán nem is beszéltek róla, végső soron szinte mindegy is volt. Névvel és név nélkül is ugyanolyan dolgokban igyekezett támogatni a párját, bár a mögötte álló hónapok során rengeteg mindent kellett megtanulnia.
Egy lehetetlenül forró, nyári napon jött rá először, hogy Dávid nem feltétlenül úgy reagál az elhúzódó frusztrációra, mint mások - bár ő maga többször is migrénes rohammal válaszolt a stresszre, ami Gergely szerint egyrészt szintén nem volt tipikusnak mondható, másrészt pedig kifejezetten bunkóság volt a szervezetétől, de ez jutott.
Azon a héten sorra dőltek meg a melegrekordok, ami automatikusan magával hozta az egyébként is imával és akarattal összetartott MÁV lassú és látványos haláltusáját. A nyáron már másodjára. Karácsony azon a véleményen volt, hogy Dávidnak miniszterként valószínűleg már ez is sok lett volna. És akkor még a gyűlölködő kommentek Vitézy posztjai alatt nem is kerültek szóba… Gergely rengeteg kommentelő helyett (és néha a kommentelők egész családja helyett) is szégyellte magát. Az pedig egészen aggasztó volt, amennyi hozzászólásra Dávid hajlandó volt válaszolni még így is.
- Gyere most már… - Gergely automatikusan megakadt a beszédben.
Eredetileg vacsorázni hívta volna párját, viszont Dávid a kinyitott laptopot bámulta maga mellett, mindkét kezével a hajába markolva. Látszólag nem vette észre a másik férfit. Gergely valamiféle baljós megérzés következtében lecsukta a laptop tetejét és arrébb rakta.
- Add vissza - pillantott fel ekkor a miniszter olyan sötét tekintettel, hogy Karácsony így még nem látta őt.
- Eleget szórakoztál a kommentekkel - rázta meg a fejét Gergely.
- Nem szórakoztam! - Dávid szemeiben valami furcsán csillant, olyan mélyen, hogy Karácsony nem tudta, hirtelen mi történik.
- Tudom, nem úgy…
Gergelynek nem maradt ideje, hogy végig mondja, ugyanis a miniszter ekkor vette észre a dohányzóasztalon hagyott távirányítót, aminek egyáltalán nem ott volt a helye. Dávid egy pillanat alatt felpattant és érte nyúlt, Karácsonyra villant a tekintete, majd a földhöz vágta a készüléket. A távirányító hangosan csattant, a fedele lepattanva koppant a padlón, az elemek pedig két teljesen különböző irányba gurultak. A mélységes csendben csak Dávid szaggatott zihálását lehetett hallani.
Vitézy néhány másodpercig hosszan figyelte az egyik elemet, amíg az el nem tűnt a könyvespolc alatt, majd lendületesen, az ujjait tördelve elindult a nappali másik vége felé, hogy aztán megfordulva a kanapé irányába tegye meg ugyanazt az utat. Azután ismét visszafordult, időnként erőteljesen megrázta a fejét.
- Dávid… - szólította meg halkan Gergely, aki a tökéletes tanácstalanság állapotából figyelte a férfit, napok óta még gyógyszer mellett is tompán lüktető fejfájással. Nem volt elviselhetetlen, csak épp annyira elég, hogy állandóan tudatában legyen.
A miniszter valahova Karácsony feje fölé pillantott és újra megrázta a fejét, valahogy máshogy, mint eddig, amiből Gergely megértette, hogy ne. Azt sajnos nem tudta megmondani, hogy mit ne. A férfi Dávidot követte a tekintetével, aki továbbra is rótta a köröket a nappaliban. Már nyitotta a száját, hogy elmagyarázza, a kommentek megvárják, az emberek egy választól nem lesznek nyugodtabbak, a MÁV haldoklásával kapcsolatban pedig nem tehet semmit, hacsak nem ő a Jótündér titokban. Azután alaposabban megnézte Dávidot, igazán figyelni kezdett rá és Gergely inkább becsukta a száját. Ne.
Még utólag, sokkal tapasztaltabban, újév küszöbén sem tudta volna megmondani, miért emelte fel lassan a kezét. Dávid is mindig ezt tette vele. Ha migrénje volt, olyan óvatosan simogatta Gergely halántékát, hogy szinte hozzá sem ért. Egy nehéz nap után az oldalának dőlt, vagy csak a vállára tette a kezét, és csendben ültek a kanapén. Ha Gergely órák óta dolgozott, Dávid kedvesen megsimította a karját, majd csak Karácsony mellé csúsztatta a kezét, mintegy jelezve, hogy akkor reagál a létezésére, amikor szeretne.
Dávid egy pillanatra megállt. Gergely azt sem tudta volna megmondani, miért kapcsolta le a lámpát, mindenesetre ezután közelebb sétált párjához. Lehetőséget adott neki, hogy kikerülje, viszont Dávid nem tett ilyet. Lassan, hogy legyen ideje elhúzódni, Gergely megérintette a férfi kézfejét. Néhány másodperc múlva Vitézy kifelé fordította a kezét, hogy tenyereik összeérjenek, majd előrébb dőlt. Arcát olyan szorosan fúrta Karácsony vállába, hogy az egy pillanatra elgondolkodott, hogyan nem fáj Dávidnak. Aztán megértette. Kezeit óvatosan, minden hirtelen mozdulatot kerülve Dávid derekára helyezte, felcsúsztatta a férfi hátán és lassan, fokozatosan egyre szorosabban ölelte át őt.
Gergely nem tudta, mennyi ideig álltak a nappaliban, mire Dávid izmai ellazultak, légzése lelassult és viszonozta az ölelést. De nem is számított. Az számított, hogy Dávid jól legyen.
Azóta is történtek hasonló dolgok, viszont megtanulták, hogyan támogassák egymást. Ahogyan azt is, miként olvassák a másik apró jeleit, épp ezért aggódott Gergely ennyire. Tökéletesen megértette. Ő is frusztrálódott volna, ha hirtelen megjelenik Orbán vele egyazon légtérben. Viszont Dávid a következő pillanatban már nem volt sehol az élő közvetítésen. Szerencsére nem sokáig kellett találgatnia, hogy hol lehet, ugyanis már jött is az üzenet tőle. Csak annyi, hogy “Elindultam.”. Gergely leállította a közvetítést, esélye sem volt, hogy koncentrálni tudjon rá, pedig biztos volt benne, hogy hetekig azzal a vitával lesz tele az egész közösségi média. Majd megnézi utólag.
Szerencsére Dávidnak volt kulcsa, úgyhogy beengedte magát, azután szó nélkül Gergelyhez lépett és szorosan átölelte. Amaz azonnal viszonozta.
- Ez váratlan volt - összegezte Karácsony néhány perc múlva, ahogy meggyőződött róla, hogy párja időben elhagyta a helyszínt és csak kisebb megrázkódtatást szenvedett el. Lehetett volna rosszabb is.
- Olyasmi - sóhajtott Dávid, majd lassan kibontakozott az ölelésből. - Majdnem sikerült nem látnom egy évig.
- Viszont most miénk az egész lakás pár óráig - mosolyodott el halványan Gergely.
- Nem egészen. - Vitézy rosszallóan a telefonjára pillantott, mintha a készülék tehetne a változásról, amit bejelenteni készült. - Grétáék hamarosan itt vannak. Nem ez volt az eredeti terv, de Panka nem bírta tovább egyedül hallgatni Grétát. Alaposan felbosszantotta őt az élő közvetítés.
- Most kicsit bánom, hogy nem néztem tovább, miután írtál - vallotta be Karácsony.
- Kérlek, ne is. - Dávid fáradtan ült le az egyik székre. Láthatóan kiélvezte azt a pár perc csendet, ami még megadatott számukra, mielőtt Gréta és Panka beteszik a lábukat az irodába.
Panka egészen pontosan Gréta plátói kapcsolata volt. Hogy ez a kapcsolat miben volt több egy barátságnál, az Gergely számára nem feltétlenül volt mindig egyértelmű, de ügyelt rá, hogy tisztelettel forduljon feléjük. Nem kellett mindig mindent értenie, csak elfogadnia, hovatovább Gréta sem volt annyira vészesen ijesztő Panka társaságában, mint egyedül. Eleinte azért voltak fenntartásai vele kapcsolatban, főleg, mert az egyik nagyobb újságnak dolgozott, de Kondor plátói barátnője gyorsan rácáfolt az összes újságírós sztereotípiára. Egyáltalán nem akart szenzációt csinálni belőlük; a cikkeiben kritikus volt, éles kérdéseket tett fel, magánemberként viszont kenyérre lehetett kenni.
- Az a hazug, szemét, aljas, hogy meri egyáltalán… - csörtetett be Gréta, nyomában az újságíróval.
- Most már tényleg érdekel, hogy mi történt - vetette fel Gergely köszönés helyett.
Dávid fájdalmasan felsóhajtott.
- Grétinek rengeteg munkája lesz holnap, az történt - foglalta össze Panka, mire az említett egy morcos pillantást küldött felé, de nem javította ki a nevével kapcsolatban, mint akárki mást.
- Holnap? Egész jövő évben, de már igazán megszoktam. - Kondor a szokásos nyugalmat erőltette magára, és elfogadta barátnőjétől a hatalmas kakaós csigát, amit az felé nyújtott. Addig is csendben volt.
- Vitya lebuzizta Pétert a parlamentben, Toró meg egyetértett - mesélte az újságíró úgy, mint aki látott már rosszabbat. - Na, nem így, idézem. “Miniszterelnök úr, az ön helyében én nem beszélnék álszentségről. Lassan egy éve hitegeti a magyar embereket a kapcsolati állapotával, hogy a népszerűsége növelésére használja”. Tóth Laci meg: “Egyetértek, visszataszító dolognak tartjuk, hogy a nők hitegetésével akar követőtábort építeni, miközben mind tudjuk, hogy mit csinálnak Radnaival, amikor azt hiszik, hogy senki sem látja önöket”.
Gergely a helyzet ellenére akaratlanul is elmosolyodott. Panka még Bödőcsnél is jobban utánzott bárkit.
- Nem gondoltam volna, hogy Orbán ismer olyan komplex kifejezéseket, mint kapcsolati állapot - szúrta közbe Gréta fapofával.
- Hát, én sem. Úgyhogy eléggé eldurvult, de Péter simán leérvelte Vityát, mire Ági feloszlatta a bulit. Úgyhogy elég boldogan távozott végül.
- Ki távozott boldogan? - érkezett meg Péter is, nyomában Márkkal. Levakarhatatlan vigyor ült az arcán. Mintha egy személyben oltotta volna szét az egész Fidesz és Mi Hazánk frakciót, valamint magát Orbán Viktort is.
- Úgy látom, hogy te - pillantott fel Dávid, aki eddig rosszallóan hallgatta a történteket.
- Kezdenek kifogyni az érvekből - közölte Péter láthatóan elégedetten.
- Egi! - Panka eközben mindenki kezébe nyomott egy-egy pohár pezsgőt. Csak néhány perc volt hátra éjfélig.
Péter és Márk szorosan egymáshoz simulva várták az új évet. Panka Gréta derekát karolta át, mire a nő hosszú puszit adott az újságíró szája szélére.
Gergely leült Dávid mellé és kézen fogta, párja finoman a kezére szorított. Itt megtehették. Dávid gyönyörű, kék szemeiben elmerülve érte őt az éjfél. Márkék állandó civakodása, Gréta hadarása és Panka megnyugtató, halk hangja csak tompa háttérzajként szűrődött be a tudatukba. Gergelynek akaratlanul is eszébe jutott, hogy talán egy nap ezt nemcsak a privát irodájában, a mostanra szűk baráti körré formálódott társaságukban tehetik meg. Talán. De addig még nagyon hosszú út várt rájuk és az országra.
Dávid halvány mosollyal párja homlokának döntötte a homlokát. Egy pillanatra lehunyta a szemeit és eltűnődött rajta, mennyi minden változott egy év alatt. Volt kivel megosztania a legszebb és a legnehezebb pillanatait. Az otthonát; macskákkal, szigorú renddel, önmagával együtt. Elfogadásra talált még azokban a pillanatokban is, amikor talán ő sem igazán tudta elfogadni saját magát. Miután kinyitotta a szemeit, néhány másodpercig elgondolkodott rajta, hogyan fejezhetné ki mindezt.
- Jó, hogy létezel, Gergő - suttogta végül. Tudta, hogy érteni fogja.